A közelmúltbeli katonai terjeszkedések – Gázától Dél-Libanonig – valamint a kulcsfontosságú izraeli tisztviselők és miniszterek nyilatkozatai arra engedtek következtetni, hogy a „Nagy-Izrael” szélsőségesnek tartott gondolata visszhangra talált az izraeli kemény jobboldali politikai frakciók retorikájában.

A Nagy-Izrael gondolatát, amely a Nílustól az Eufráteszig terjedő, Egyiptom, Libanon, Jordánia és azon túl Izraelt képzeli el, az izraeli állam hívei összeesküvés-elméletként utasították el. Történelmileg az Izrael-ellenes és antiszemita retorika eszközének tekintették, amelynek célja Izrael közel-keleti jelenlétének delegitimálása.

Ecaterina Matoi, a Közel-Keleti Politikai és Gazdasági Intézet (MEPEI) kutatója szerint Izrael jelenlegi offenzívái, különösen a libanoni szárazföldi invázió, egy szélesebb, a „Nagy-Izrael” koncepcióhoz igazodó stratégia részének tekinthetők.

„Tekintettel arra, ami a nyugat-ázsiai régióban a 20. század eleje óta zajlik, Libanon folyamatban lévő inváziója a Nagy-Izrael terv megvalósításának részeként értelmezhető” – mondta Matoi a TRT Worldnek.

Bár a Netanjahu-kormány nem kifejezetten támogatott egy ilyen jellegű tervet, Matoi szerint a szomszédos területeken való fokozódó szerepvállalás egy expanzionista alaphangot tükröz.

Expanzionista állítások

A szuverén államnak számító Libanonnal szembeni izraeli retorika felerősödött.

„Libanon, még ha zászlóval is rendelkezik, és még ha vannak is politikai intézményei, nem felel meg az ország definíciójának.” – osztotta meg az X felületén Amichai Chikli, Izrael diaszpóraügyi minisztere a múlt hónapban. Habár ezzel nem állt meg, azt sugallta, Izraelnek „újra kell számolnia az irányt a magát államnak nevező Libanon nevű entitással való határvonal tekintetében.”

Chikli megjegyzései, valamint a Szíriára és Irakra, mint „entitásokra”, nem pedig államokra való utalásai arra engednek következtetni, hogy Izrael potenciálisan megváltoztathatja a határaira – valamint a szomszédjai határaira – vonatkozó nézeteit.

Anélkül, hogy a nyugati blokk nagyobb elítélését kiváltotta volna, Chikli kifejtette, Izrael átveheti Libanon egyes részeit.

„Szélesebb értelemben nézve Szíria és Irak jelenleg nem felelnek meg az állam definícióinak.” – tette hozzá, ezzel utalva a jelenlegi, az első világháború után kialakított közel-keleti határokra, amelyeket a brit-francia Sykes-Picot egyezmény rajzolt, már nem relevánsak.

A „Nagyobb Izrael” ötlete jelentős szerepet játszik a vitákban. A vallási cionisták, akik közül néhányan úgy vélik, hogy bibliai szövegek isteni jogot biztosítanak Izrael számára a Közel-Kelet kiterjedt területeire, továbbra is befolyást gyakorolnak az izraeli politikában.

A Netanyahu-kormány lépései és minisztereinek retorikája azt sugallják, hogy a terjeszkedési hajlamok, amelyeket korábban összeesküvés-elméletnek tartottak, nem teljesen hiányoznak az izraeli stratégiai gondolkodásból.

A Gázában és Libanonban zajló konfliktusokkal párhuzamosan a „Nagyobb Izrael” fogalma úgy tűnik, újra előtérbe került, kényes kérdéseket vetve fel a régió határainak jövőjével kapcsolatban.

Ezen a héten a Jerusalem Post közzétett egy cikket „Libanon része-e az Izraelnek ígért területnek?” címmel, habár a cikket azóta törölték.

Mi a „Nagyobb Izrael” víziója?

A „Nagyobb Izrael” koncepció ősi szövegekből ered, de modern politikai jelentősége a cionizmus felemelkedésével alakult ki.

Theodor Herzl, a cionista mozgalom alapítója, egy zsidó államról álmodozott a Közel-Keleten, amely 1917-ben a brit Balfour-nyilatkozattal kezdett teret nyerni. A nyilatkozat, amelyet cionista vezetők nyomására adtak ki, zsidó hazát ígért Palesztinában. Herzl maga is hivatkozott egy bibliai vízióra, amelyben Izrael határait a „Nílustól az Eufrátesz folyóig” jelölte ki – ez egy hatalmas területet ölel fel, amely magában foglalja a mai Egyiptom, Libanon, Jordánia, Szíria, valamint Irak egyes részeit.

Három évtizeddel a Balfour-nyilatkozat után, a holokausztot követően az ENSZ egy felosztási tervet ajánlott fel Palesztina arab és zsidó lakossága között, amely megteremtette a terepet a cionista vezetők számára, hogy kinyilvánítsák Izrael állammá válását 1948-ban.

Azóta Izrael további területeket foglalt el, példának okért Ciszjordániát, Gázát, Kelet-Jeruzsálemet és a Golán-fennsíkot [Szíriában], valamint olyan érveket táplál, amelyek szerint a modern Izrael az eredeti határain túl továbbra is terjeszkedik.

„Nagyon kevés érvet lehet felhozni a nem terjeszkedő Izrael ötletének alátámasztására.” – mondta el Matoi a TRT Worldnek, hozzátéve, hogy „Izrael valójában egy összetett terjeszkedési műveletet folytat.”

Múlt héten Izrael leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke, Benjámin Netanjahu egy térképet mutatott be a palesztin területekről az ENSZ-beszéde közben, amely során „becsmérlő bohózatnak” titulálta a nemzetközi szervezetet. A beszéd erős kritikát tartalmazott az ENSZ-szel szemben; azon intézmény ellen, amely elősegítette az izraeli állam létrehozását.

Ezzel párhuzamosan Izrael katonai akciói, beleértve a „korlátozott, lokalizált és célzott” razziák bejelentését Dél-Libanonban, vitát okoztak azzal kapcsolatban, hogy az ország terjeszkedési törekvései összhangban vannak-e a „Nagy Izrael” gondolatával.

A bejelentés azt a szándékot jelezte, hogy több arab területet terveznek izraeli ellenőrzés alá vonni, mivel Tel-Aviv fegyveres erői október 7-e után már elfoglalták Gáza nagy részét.

„Úgy vélem, hogy a délnyugat-libanoni terület Izrael számára a Nagy-Izrael részeként betöltött jelentősége, valamint Irán regionális gyengülése célja, hogy eltávolítsák a teheráni kormányt a hatalomból, áll a (déli) libanoni invázió mögött” – fejtette ki Matoi.

A szélsőjobboldali vallásos cionisták egyre erősebb jelenléte az izraeli politikában újra felvetette azt az elképzelést, hogy Izrael területi ambíciói jelentősen túlléphetnek az 1948-ban megállapított határokon.

„Ez egy hihetetlenül komor kép” – mondta Antony Loewenstein, független újságíró és a The Palestine Laboratory: How Israel Exports the Technology of Occupation Around the World [Palesztina Laboratórium: Hogyan exportálja Izrael az elfoglalás technológiáját világszerte] című könyv szerzője.

„A palesztinok viselik el az izraeli támadások nehezét, mivel a szélsőjobboldali izraeli kormány megragadja a lehetőséget, hogy kiterjessze az ország határait Libanonra, Szíriára és azon túl.” – mondta Loewenstein a TRT Worldnek.

Júniusban a Peace Now, egy civil szervezet kiadott egy felvételt Bezalel Smotrich pénzügyminiszternek a Vallási Cionizmus Pártja konferenciáján elmondott beszédéről, amely a kampánycsoport szerint visszafordíthatatlanul megváltoztatja Ciszjordánia kormányzását, és „de facto annektációhoz” vezet. A civil szervezet megjegyezte, Izrael jóváhagyta az elmúlt évtizedek legnagyobb ciszjordániai el0foglalását.

Tavaly párizsi beszéde során Smotrich, a Vallási Cionista Párt vezetője egy térképet mutatott be, amelynek a megszállt Ciszjordánia és Jordánia is Izrael részét képezte, ez Ammán határozott elítélését váltotta ki.

Júniusban ismét felháborodást váltott ki az arab országokban egy izraeli katona, akinek az egyenruháján Nagy-Izrael jelvény volt látható.

A zsidó telepesek vezetői, mint például Daniella Weiss, vezető cionista szélsőséges személyiség, régóta szorgalmazzák a telepek a megszállt Ciszjordániában való terjeszkedését, összhangban a szélesebb értelemben vett „Nagy Izrael” vízióval.

„Izrael egyetlen népe tudja letelepíteni a Gázai övezetet és uralni a Gázai övezetet.” – mondta el Weiss a TRT World dokumentumfilmjében idézett beszédében.