"A falaknak füle van." Sok középkorú libanoni számára ez a hátborzongató mondat tükrözi azt az elterjedt félelmet, amely az életet meghatározta a szíriai rezsim alatt.

Önkényes letartóztatások, politikai ellenzékiek eltűnése, és az állandó erőszakos fenyegetettség olyan félelemkultúrát teremtett Libanonban, amelyet a szomszédos szíriai hatóságok érvényesítettek.

A szíriai erők először 1976. június 1-jén léptek be Libanonba, azt állítva, hogy békefenntartóként járnak el a 1975-ben kezdődött libanoni polgárháborúban. Azonban jelenlétük jóval a háború befejezését követően is fennmaradt, és Szíria közel 30 évig jelentős katonai és politikai irányítást gyakorolt Libanon felett.

A szíriai erők által ellenőrzött ellenőrzőpontok szétszóródtak Libanonban, a cenzúra elterjedt volt, és a szíriai hadsereg által végrehajtott letartóztatások elsősorban a börtönben lévő keresztény vezető, Samir Geagea, a száműzött Michel Aoun tábornok és a szunnita fellegvárak, mint Tripoli hívei ellen irányultak.

A Taifi Megállapodás

A libanoni polgárháború hivatalosan 1990-ben ért véget, miután 1989-ben aláírták a Taifi Megállapodást, amely a békét kívánta elérni, de valójában megszilárdította Szíria dominanciáját Libanon felett.

A megállapodás kulcsfontosságú reformokat vezetett be, köztük az végrehajtó hatalom átruházását a maronita elnökről a szunnita miniszterelnökre, biztosítva a hatalom kiegyensúlyozottabb elosztását.

Átalakította Libanon szektárius politikai rendszerét, hogy garantálja az egyenlő képviseletet a keresztények és a muszlimok között. A megállapodás emellett a milíciák leszerelésére szólított fel, bár Hezbollah különleges kivételt képezett, mivel azt állította, hogy az izraeli megszállás ellen harcol.

A megállapodás előírta körülbelül 14 000 szíriai erő fokozatos kivonását, de ideiglenes hatalmat biztosított számukra, amelyet arra használtak, hogy megszilárdítsák ellenőrzésüket az ország felett.

Míg Izrael a déli területeken megszállva tartotta a területet, Szíria dominanciáját kiterjesztette Libanon többi részére, beleértve annak gazdaságát. A háború utáni újjáépítés során a gazdagságot a háborús vezérek és politikai elit között osztották szét, amit a szíriai hatóságok irányítottak.

Rafik Hariri meggyilkolása

Ebben az időszakban, az 1990-es években, Rafik Hariri, egy üzletemberből lett miniszterelnök, arra törekedett, hogy Libanont erős, független állammá építse, amely képes túllépni megszállóin.

Hariri víziója azonban összeütközésbe került Szíriával. Hariri támogatása az ENSZ 1559-es határozata mellett, amely minden külföldi csapat kivonását és a milíciák leszerelését követelte, végül a meggyilkolásához vezetett.

Hariri meggyilkolása 2005. február 14-én, a Hezbollah tagja, Salim Ayyash által, sokkolta az országot, és elindította a március 14-i mozgalmat, egy tömeges felkelést, amely a szíriai hegemónia végét követelte. 2005. április 26-án, hatalmas belső és nemzetközi nyomás alatt, a szíriai hadsereg kivonult Libanonból.

Ez a diadal pillanata nem volt mindenki számára ünnepelt. Néhány libanoni számára, különösen azok számára, akik a szíriai uralom alatt virágzottak, a kivonulás elhagyatottság érzését keltette.

Szíria közel három évtizedes libanoni jelenléte alatt sokan részesültek az általa biztosított stabilitásból és pártfogói hálózatokból, amelyek elősegítették az üzleti növekedést, politikai szövetségeket és gazdasági lehetőségeket—bár gyakran azok javára, akik a szíriai érdekeket képviselték.

A szíriai hadsereg 2005-ös kivonulásával keletkezett hatalmi űrt gyorsan kitöltötte a Hezbollah. A Hezbollah 1982-ben alakult, kezdetben ellenállási mozgalomként az izraeli megszállás ellen a libanoni délen.

Azonban a libanoni hivatalos politikai rendszerbe csak 1992-ben, a parlamenti választásokkor lépett be. E választásokat széleskörű keresztény bojkott jellemezte, és a keresztény politikai vezetők száműzése vagy bebörtönzése szíriai nyomás alatt, amely utat nyitott a Hezbollah számára, hogy belépjen a kormányba.

A politikai életben való részvétellel a Hezbollah átalakult egy tisztán militáns ellenállási csoportból jelentős politikai erővé.

A szíriai forradalom

2004 és 2013 között egy sor politikai gyilkosság söpört végig Libanonon, célba véve a szíriai ellenes személyeket, mint Samir Kassir újságírót, Gebran Tueni-t, valamint politikusokat, mint Pierre Gemayel és Mohammad Chatah.

2011-re, amikor a szíriai forradalom elkezdődött, a március 14-i mozgalom szövetségre lépett a szíriai ellenzéki csoportokkal, és a Bashar al-Assad rezsimjének végét követelte.

A polgárháborút követően több mint kétmillió szíriai menekült menekült Libanonba, hatalmas terhet róva az ország már így is törékeny infrastruktúrájára. Bár a szíriai rezsim 2012-re gyengült, a Hezbollah, Irán Forradalmi Gárdájának támogatásával, katonailag beavatkozott, hogy biztosítsa a túlélését.

Ez mélyítette Libanon elköteleződését a regionális konfliktusokban, megszilárdította a Hezbollah dominanciáját a libanoni politikában, és meghosszabbította Assad uralmát.

Tizenkét évvel később, 2023. október 7-én, miután a Hamasz vezette támadások értek el Izraelt, a Hezbollah bejelentette, hogy támogatja a palesztin ellenálló csoportot a "Frontok Egysége" zászlaja alatt.

Ez a lépés katasztrofális következményekkel járt. Az elmúlt év során izraeli csapások tizedelték a Hezbollah vezetését, jelentősen gyengítve befolyását. A szíriai ellenzék, megerősödve ezen fejlemények révén, szinte ellenállás nélkül haladt Idlibtől Aleppóig, végül pedig ezen a hónapon megdöntötte Assad rezsimjét.

Libanoni elnökség

Ez hatalmas hatással lesz Libanonra. 2025. január 9-én az ország történelmet írhat elnökválasztásával, amely az első lesz a polgárháború vége óta, és amelyet szíriai politikai beavatkozás nélkül tartanak meg.

Évtizedeken keresztül Libanon elnökeit olyan rendszer szerint választották, amely szíriai jóváhagyást igényelt, és a rezsim gyakran megkerülte a libanoni alkotmányt, hogy meghosszabbítsa az elnöki mandátumokat.

A közelgő választás a szuverenitás és a demokratikus önrendelkezés kemény munkával elnyert visszaszerzését szimbolizálja, lehetőséget adva a libanoni parlamenti képviselőknek arra, hogy először a modern történelemben szabadon válasszák meg elnöküket.

Az Aszád rezsim bukása nemcsak a szíriai befolyást távolította el a libanoni politikából, hanem sok libanoni számára fájdalmas sebeket is újranyitott. Ezer családot kísértenek még mindig azoknak a szeretteiknek a sorsa, akik eltűntek a szíriai ellenőrzőpontoknál vagy elhunytak a fogolytáborokban.

A foglyok szabadon engedése feltárta a rezsim brutális mivoltát, néhányaknak zárást hozva, míg másoknak továbbra is megújította a gyászt, akik továbbra is válaszokat keresnek.

A meggyengült Hezbollah tovább nyitotta meg az utat a demokratikus fejlődés előtt Libanonban. Miután Michel Aoun elnöki mandátuma 2022 októberében lejárt, a Hezbollah és parlamenti szövetségesei, köztük a Szabad Hazafias Mozgalom és az Amal Mozgalom, megbénították a politikai rendszert, akadályozva az új elnök megválasztását.

Bár a Hezbollah politikai jelenléte megmaradt, katonai befolyása jelentősen csökkent, miután megbomlottak szíriai utánpótlási láncai és libanoni bázisai. Ezt a változást üdvözölték a Libanonban működő szíriaiellenes forradalmi erők, akik úgy látják, hogy ez lehetőséget ad a csoport hatalmának enyhítésére az ország intézményeiben.

Ha a szíriai új vezetés meg tudja tartani elkötelezettségeit, az történelmi változást hozhat a libanoni-szíriai kapcsolatokban, elősegítve a bizalom és az együttműködés kialakulását, miután évekig ellenségeskedés jellemezte őket. Az átmenet egyúttal lehetőséget ad mindkét nemzet számára, hogy újjáépítse magát, Törökország kormányzati modellje és gazdasági fejlődése pedig potenciális referencia pontokként szolgálhatnak.

Ennek ellenére a tartós béke és stabilitás eléréséhez figyelmesen kell kezelni az átmeneti igazságszolgáltatást és a felelősségre vonást. Mindkét országnak biztosítania kell, hogy a múlt fájdalmait ne felejtsék el, hanem inkább alapként használják egy igazságosabb és befogadóbb jövő megteremtéséhez.