2024. október 29-én a Dél-Spanyolországban kialakult pusztító árvíz több mint 220 ember halálát követelte, valamint az infrastruktúrában hatalmas károkat okozott. Az ilyen jellegű természeti katasztrófák gyakorivá váltak Európa-szerte.

Az árvizeket olyan özönvízszerű esőzések váltották ki, amelyek megfeleltek az egész évnyi csapadékmennyiségnek. Nem ez volt az első ilyen jellegű áradás Európában, és valószínűleg nem is az utolsó, mivel a globális felmelegedés páratlan intenzitással és gyakorisággal sújtja a bolygót.

Bolygónk páratlan éghajlati változásokon megy keresztül, amelyek meghaladják azokat a kritikus pontokat, amelyekről a tudósok már régóta figyelmeztettek. A legfrissebb jelentések szerint a globális átlaghőmérséklet a 19. századi iparosodás előtti időszakhoz (1850-1900) képest meghaladta az 1,5°C-ot.

Bár ez a növekedés apró változásnak tűnhet, valójában fordulópontot jelent, amely a jövőnket fenyegeti, és felgyorsítja az éghajlati válságot. Ez pedig a tengerszint emelkedéséhez, a gyakoribb és súlyosabb természeti katasztrófákhoz, valamint az élővilág biológiai sokféleségének hatalmas mértékű elvesztéséhez vezet.

A Világmeteorológiai Szervezet a múlt hónapban közzétett jelentése szerint az üvegházhatású gázok koncentrációja rekordmagas szintre emelkedett 2023-ban, amely szintén hozzájárul a globális hőmérséklet folyamatos emelkedéséhez.

A szén-dioxid, a globális felmelegedés elsődleges hajtóereje, az emberi történelem során páratlan ütemben halmozódik fel a légkörben, mindössze két évtized alatt több mint 10 százalékkal növekedett.

Ez a növekedés elsősorban a fosszilis tüzelőanyagok kibocsátásának tudható be. Ez a figyelemfelkeltő tendencia azt jelzi, hogy bolygónk elérte a visszafordíthatatlansági pontot, és egy közvetlen éghajlati katasztrófa felé rohan.

A feljegyzett adatok alapján 2024 volt az eddigi legmelegebb év.  A Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat, az Európai Unió Copernicus Programjának részeként, bejelentette, 2024. július 22. volt a legmelegebb nap a modern történelemben. Ekkor a globális átlaghőmérséklet rekordot döntve elérte 17,15°C-t.

Az emelkedő átlaghőmérsékletek kritikus figyelmeztető jelek, amelyek nemcsak a magasabb maximális és minimális hőmérsékleteket, hanem az extrém időjárási események egyre valószínűbb előfordulását is jelzik. Ezek közé tartoznak az Egyesült Államok egyes részein tapasztalt hőhullámok, a Dél-Európában kialakult pusztító árvizek és a Dél-Amerikában tomboló erdőtüzek.

Az emberek világszerte magas árat fizetnek az extrém időjárási események következtében. Habár a globális felmelegedés okozta katasztrófák a fejlődő országokat sújtja a legnagyobb mértékben. Az Imperial College London legújabb tanulmánya szerint 2004 óta több mint 570 000 haláleset köthető 10 súlyos éghajlati katasztrófához. 2011-ben Szomáliában a hőmérséklet emelkedés miatt kialakult aszály következtében több mint 258 000 ember vesztette életét az éhínségben.

Az eltűnő országok

A tudósok egyetértenek abban, hogy a folytatódó ipari tevékenységek és az ellenőrzés nélküli gázkibocsátás a globális hőmérséklet 2,7°C-ra emelkedéséhez vezethet a század végére.

A tudósok arra figyelmeztetnek, ha az ipari tevékenységek folytatódnak, a század végére globálisan 2,7°C-os hőmérséklet-emelkedés következhet be, amelyek Banglades, a Maldív-szigetek és Alexandria víz alá kerülését eredményezheti.

Sajnos az emberiséget terheli a felelősség ezekért az extrém időjárási eseményekért. Az emberiség ahelyett, hogy komolyan venné ezeket az adatokat, az erőforrásokat továbbra is helytelenül használja fel, és tevékenységeivel súlyosbítja a helyzetet.

A tudósok az extrém időjárási események felgyorsulását a légkörben növekvő üvegházhatású gázok koncentrációjának tulajdonítják, amelyek a globális átlaghőmérséklet észrevehető emelkedéséhez vezetnek.

Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres ismételten felhívta a figyelmet a vészhelyzetre, elmondta, a bolygónk megközelítette a visszafordíthatatlansági pontot, amelyet egy “éghajlati pokolként” írt le. Továbbá felhívta a figyelmet az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, hatékony és környezetbarát zöld gazdaságra való gyorsabb áttérés szükségességére. Emellett kihangsúlyozta, hogy fokozni kell a fejlett és fejlődő gazdaságok közötti együttműködést, különös figyelmet fordítva a fosszilis tüzelőanyagok gyors helyettesítésére. Habár a szegényebb országoknak elsősorban pénzügyi támogatásra van szükségük ahhoz, hogy csökkentsék a kibocsátásokat és megbirkózzanak a globális felmelegedés elkerülhetetlen hatásaival.

Ígéretek és politikák

Annak ellenére, hogy az országok elkötelezték magukat a Párizsi Éghajlatvédelmi Megállapodás mellett, amely a felmelegedés 1,5°C alatt tartását célozza meg a klímaváltozás legrosszabb hatásainak elkerülése érdekében, az ígéretek és a tényleges politikák közötti szakadék évről évre nő. A nemzetközi válaszokat gyakran csalódásként és elégtelenként értékelik, mivel nem képesek kezelni a kihívás mértékét.

A COP29 azeri elnöksége által javasolt pénzügyi megállapodás tervezete ebben a kiváltképpen fontos kérdésben hatalmas csalódást váltott ki. A megállapodásban arra szólították fel a gazdag országokat, – amelyek történelmileg felelősek a klímakrízisért ipari tevékenységeik miatt, – hogy 2035-re évente 250 milliárd dollárral járuljanak hozzá a szegényebb országok klímaváltozással kapcsolatos hatásainak kezelésére.

Ez a javaslat azonban minden oldalról kritikát kapott, mivel a célzott összeg nem éri el az éves klímaadaptációhoz szükséges 400 milliárd dollárt.

Ezek a politikák nemcsak igazságtalanok, hanem milliók életével játszanak, különösen a sebezhetőbb régiókban, mint Afrika és a kis szigetországok.

Reményteli megoldások

A klímaválság legrosszabb hatásainak elkerülése érdekében még mindig van remény. Az ENSZ hangsúlyozza, hogy a jelenlegi technológiák 2030-ra és 2035-re jelentősen csökkenthetik a kibocsátásokat. A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátásnak 2030-ra 45%-kal csökkennie kell, illetve 2050-re el kell érnie a nettó nullát.

A kulcsfontosságú intézkedések közé tartozik a Nemzeti Adaptációs Tervek végrehajtása, az új fosszilis tüzelőanyag-projektek leállítása, a fosszilis tüzelőanyagok használatának 30%-os csökkentése 2030-ra, a szén fokozatos eltávolítása 2040-re, valamint annak biztosítása, hogy a gazdag országok biztosítsák a szükséges finanszírozást. A további megoldások közé tartozik az erdőtelepítés, a sebezhető populációk védelme, a korai figyelmeztető rendszerek javítása, valamint a fenntartható magatartásokon keresztüli tudatosságnövelés.

Ezeknek a céloknak az elérése erős elkötelezettséget igényel mind az egyének, mind a kormányok és szervezetek részéről.

A klímaválság nem csupán környezeti válság, hanem az emberiességünk problémája is, valamint a kollektív együttműködési képesség jelképe is. A mai katasztrófák figyelmeztető jelként kell, hogy szolgáljanak, ösztönözve minket az azonnali lépések megtételére. A kérdés az, hogy készen állunk-e vállalni ezt a felelősséget, vagy passzív szemlélőként hagyjuk, hogy bolygónk a visszafordíthatatlansági pont felé rohanjon?