Az Egyesült Államok egymást követő kormányai nem tették Afrikát prioritássá, az elegendőnél is több időt és teret adva Kínának, hogy letegye névjegyét.

Washington gazdasági befolyása Afrikában évek óta holtponton van. A szankciók, az alacsony-szintű politikai prioritások, a szelektív kapcsolatfelvétel és a változó beruházási mennyiség együttesen biztosították, hogy az Egyesült Államoknak kevés pénzügyi befolyása van a régióban.

Így nem érdemes csodákat várni Joe Biden amerikai elnök angolai látogatásától, amely első látogatása Afrikában, amióta 2021-ben hivatalba lépett.

A látogatás időzítése figyelemre méltó üzenetet közvetít az Egyesült Államok prioritásairól: Biden lesz az első amerikai államfő, aki majdnem egy évtized után látogat el a szubszaharai Afrikába. „Az elnök látogatása Luandába... hangsúlyozza az Egyesült Államok szilárd elkötelezettségét az afrikai partnerek iránt, és megmutatja, hogy a közös kihívások megoldása érdekében folytatott együttműködés milyen előnyökkel jár az Egyesült Államok és az afrikai kontinens népei számára” - áll a Fehér Háznak a látogatás előtt kiadott közleményében.

Biden egyik célja az, hogy megpróbálja megfékezni Kína növekvő gazdasági befolyását Angolában és azon túl. Azonban a jelentős kínai befektetések és a különböző fejlesztési ajánlatok azt jelzik, hogy Washington már évekkel ezelőtt elveszítette ezt a lehetőséget.

Mindkét ország az afrikai ritkaföldfém ásványkincsekhez való hozzáférésért verseng. Kína különösen érdeklődik Afrika kereskedelmi piacai és kikötői iránt, míg Washington céljai a régióban a demokratikus visszaesés megakadályozására és a „hasonló gondolkodású” katonai és kereskedelmi partnerségek hálózatának fenntartására irányulnak.

Befektetési hiányosságok

Washington következetesen küzdött azért, hogy előmozdítsa a több szektorra kiterjedő befektetéseket Afrikában.

Az ipartól, mezőgazdaságtól a zöld befektetésig, energetikai finanszírozásig Kína továbbra is olyan ágazatokat részesít előnyben, amelyek központi szerepet játszanak Afrika jövőbeli fejlődési igényei szempontjából. Olyan platformok, mint a Kína-Afrika Együttműködési Fórum (FOCAC) fontos szerepet játszottak Afrika finanszírozási igényeinek összehangolásában Kína fejlesztési támogatásával, segítve Pekinget abban, hogy Afrikai modernizáció bajnokaként tüntesse fel magát.

Ez az a pont, ahol a Biden-adminisztráció gazdasági befolyása elmaradt. Az energia terén milliókat ígért a megújuló energiaforrásokhoz való hozzáférésre Afrikában. De a befektetési volumen elhalványult a kontinens növekvő energia befektetési igényeihez képest.

Másrészt Kína milliárdokat költött a zöldenergia-projektekre, és a kedvezményes kölcsönöket úgy látja, hogy az egyik módja annak, hogy Afrika rövid távú növekedését elősegíti. Míg Washington évek óta figyelmeztet a kínai adósságokra és hitelezésre, nehezen tudta növelni a külföldi befektetések áramlását az adósságban szenvedő afrikai gazdaságokba, ezzel tovább sodorva őket Kína befolyási övezetébe.

A politikai bizonytalanság tovább korlátozta a Kínával folytatott hatékony versenyt. Biden mindössze 40 nappal a választások előtt látogat Angolába, és reális esély van arra, hogy Donald Trump volt amerikai elnök novemberben visszatérhet a hatalomba. Abban az esetben, ha ez megtörténik, nem biztos, hogy Biden képes lesz teljesíteni Afrika-politikájának lényegét: 55 milliárd dollárnyi több ágazatot érintő beruházást 2025-ig. Ebből eddig mintegy 44 milliárd dollárt fektettek be.

Trump 2016-os elnöki ciklusa alatt nem volt hajlandó Afrikába látogatni, és következetesen alábecsülte a zöld energia finanszírozását és a diplomáciai kapcsolatfelvételt Afrikával. Az Afrikának szóló üzenete egyértelmű: Afrika nem tartozik a külpolitikai prioritások közé.

Kína gazdasági befolyása mentes az ilyen korlátoktól. A FOCAC vezetőinek e hónapban Pekingben tartott csúcstalálkozóján Hszi Csin-ping kínai elnök közel 51 milliárd ollárnyi finanszírozást ígért Afrikának a következő három évre, miközben a következetes kereskedelempolitika biztosítja, hogy Kína továbbra is a szubszaharai Afrika legfontosabb kereskedelmi partnere maradjon.

Az 53 afrikai országgal való gyakori együttműködésének köszönhetően Kína jobb helyzetben van ahhoz, hogy olyan fontos politikai célkitűzéseket valósítson meg, mint például egymillió új munkahely teremtése a kontinensen. Tekintettel Afrika Kínával való gazdasági kapcsolatának hatalmas mértékére, Bidennek meg kell szüntetnie azt a feltételezést, hogy Peking alapvető célja ebben a régióban az, hogy gyengítse "az Egyesült Államok kapcsolatait az afrikai népekkel és kormányokkal".

Ez a perspektíva azt a kívánságot tükrözi, hogy reagáljon Kína befolyásépítésére Afrikában, ahelyett, hogy az amerikai-afrikai kapcsolatokat saját érdemei szerint kezelné.

A PGII ellen az Övezet és Út

Biden döntése, hogy ellátogat Luandába, egy kiszámított lépés.

Angola központi része a Lobito folyosónak, amely az egyik védjegyprojekt az Egyesült Államok által támogatott Partnerség a globális infrastruktúráért és beruházásokért (PGII) kezdeményezésnél.

A folyosó célja az angolai Lobito kikötő, a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) és Zambia közötti vasúti összeköttetés megerősítése, és a kínai Egy Övezet és egy Út kezdeményezés (BRI) afrikai ellensúlya.

A BRI feltartóztatása azonban nem hozott eredményt. Először is, Biden egyre szigorúbb szelektivitást tanúsított a PGII keretében bevonandó országok kiválasztásában. Kormánya Kormánya prioritásként kezeli az Angolával, a KDK-val, Tanzániával és Zambiával folytatott konzultációkat, míg 52 afrikai nemzet aktívan részt vesz a BRI keretében.

A PGII regionális vonzerejének növelése érdekében Bidennek foglalkoznia kell Afrika fenntartásaival a nyugati intézkedésekkel kapcsolatban. Ez magában foglalja a "hosszú távú szankciók" eltörlésére irányuló követeléseket Eritreával, Dél-Szudánnal, Szudánnal és Zimbabwével szemben, hogy előmozdítsák azok társadalmi fejlődését.

Érthető lett volna, ha Biden első afrikai látogatását olyan országokra összpontosítja, amelyek úgy érzik, hogy háttérbe szorultak az amerikai fejlesztési prioritások miatt. Az ellentmondásos szankciókkal szembeni konkrét kiállás szintén kulcsfontosságú ahhoz, hogy nagyobb bizalmat nyerjen az Afrikai Unió (AU) államai körében, és biztosítsa őket arról, hogy az Egyesült Államok komolyan gondolja a közös kihívások kezelését "az egész afrikai kontinensen".

Az Afrikai Unió (AU) kulcsszerepet játszik a regionális fejlesztési prioritások és gazdasági integrációs lehetőségek alakításában. Washington attól is függ, hogy elmélyíti-e az amerikai-afrikai együttműködést a gazdaság, az élelmezésbiztonság, az egészségügy, az éghajlat és a jó kormányzás terén.

A PGII második korlátja a kontinensek közötti összeköttetés és az energetikai infrastruktúra. Mindkettő nem érhet el sikert elszigetelten.

Washingtonnak arra van szüksége, hogy a legkevésbé fejlett afrikai államokat helyezze a PGII regionális energia- és globális kereskedelmi napirendjének középpontjába. Míg a Lobito-folyosó az angolai kikötőn keresztül nemzetközi kereskedelmi és ásványkincsekhez való hozzáférést irányoz elő, a kulcsfontosságú ásványi nyersanyag-ellátási láncon kívül más afrikai államok számára korlátozott hasznosságot kínál.

Ez stratégiai gyengeséget jelent a PGII számára, mivel a közlekedési összeköttetés továbbra is túlnyomórészt a kulcsfontosságú ásványkincsekhez való hozzáférésre összpontosít Afrikában. Hacsak Washington nem dönt úgy, hogy kiterjeszti a versenyt a BRI-vel a nagysebességű vasutakra, a kikötőfejlesztésre, a multimodális közlekedési hálózatokra és az energiatermelési infrastruktúrára, nehéz lesz a gazdasági befolyást a maga javára alakítani, és Kína stratégiai partnereit a saját pályájára állítani.

Figyelembe véve az Egyesült Államok több szektorra kiterjedő befektetéseinek és infrastrukturális ajánlatainak korlátait Afrikában, Biden angolai látogatása valószínűleg nem lesz hatással a kínai befolyásépítésre.

Egyszerűen teljesíti régóta esedékes ígéretét, hogy meglátogatja az erőforrásokban gazdag államot, ahol a fejlesztési együttműködés továbbra is egy maroknyi afrikai nemzetre korlátozódik.